„Néha otthontalanabb lesz az, aki otthon marad, mint a másik, aki a világba megy.”
Márai Sándor
A lelkiismeretes
Timi, 28, tanítónő (Angliában vállalkozó bejárónő és tanítónő)
2014 február – március, London
– Mi volt a legfőbb motiváció, amikor eldöntöttétek, hogy kijöttök Angliába, és mikor történt ez?
– Fú… 2011-ben ősszel jöttünk ki. Már korábban is terveztük, leginkább az én történetemmel indult ez a dolog. 2011 nyarán derült ki hogy elküldenek az iskolából, és azon a nyáron végig keresgéltem, de nem úgy tűnt, hogy összejönne bármi is.
– Meddig dolgoztál előtte az iskolában?
– Kereken 2 évet. Aztán sehová sem hívtak vissza, pedig személyesen is mentem állást keresni. Tehát a nyaramat gyakorlatilag arra áldoztam, hogy keresgéltem. Akkor láttam, hogy ez nem valószínű, hogy összejön. Egyszer csak hirtelen mondta a férjem: „Na, mi lenne, ha most mennénk ki?” Most, hogy még nincs gyerek, meg végül is nincs vesztenivalónk.
Először nekem ez nagyon hirtelen jött, meg én akkor még nem is igazán tudtam angolul, úgy megijedtem, hogy fú, de aztán úgy voltam vele, hogy ő tud annyira, hogy elboldoguljunk.
– De azért valamennyi alapod csak volt neked is angolból?
– Volt, de az nagyon kevés. Ugye azt mondják, hogy a középfok is kevés itt, nem hogy az alapfok. Pedig én így jöttem ki. És az elején rá is voltam rendesen szorulva Zsoltra.
– Otthon volt-e lakásotok?
– Igen, ősz elején utaztunk ki, és mivel hirtelen jött a döntés, ki kellett adni a lakásunkat. Nem akartuk idegennek, mert azelőtt nem sokkal költöztünk be. Szépen fel volt újítva. Vártunk, keresgéltünk, hogy kinek, és akkor a férjem egyik kollégájának az öccsét pont ki akarták rakni, és neki is hirtelen kellett az albérlet. A kolléga mondta, hogy megbízható az öccse, rendes. Előtte találkoztunk és megismerkedtünk vele. Rögtön szimpatikus volt. A mai napig rendesen fizet mindent és tisztán tartja a lakást.
– Hogyan kerestetek munkát itt? Egyáltalán hová érkeztetek meg?
– Busszal jöttünk, mert sok cuccunk volt. A munkát egy közvetítő cégen keresztül találtuk. Nem mertünk csak úgy nekivágni, és nem volt ismerősünk sem kint.
– Kellett közvetítési díjat fizetni?
– Igen, de már nem is tudom mennyit.
– Ez egy magyarországi ügynökség?
– Igen, de már úgy jöttünk ki, hogy le volt tárgyalva, hogy biztosan lesz munkánk.
– Szállást is ők rendeztek?
– Igen-igen. Ők kérdezték is, hogy mivel akarunk utazni, repülővel vagy busszal? Mivel sok cuccunk volt, ezért gondoltuk, hogy mi lenne, ha busszal mennénk? Tudtuk, hogy borzasztó hosszú idő, de mégis. 29 óra volt az út végül, de sokszor megálltunk átmozgatni a tagjainkat. Heten vagy nyolcan utaztunk a kisbuszban, tehát nem volt túl sok hely.
– Hová érkeztetek? Megvolt a szállás is?
– Manchester mellé Warringtonba érkeztünk, itt volt a munka egy ruházati áruház raktárában. Ebben a kisvárosban már várt minket a szállásközvetítő, James.
– Akkor nem volt semmi átverés?
– Nem, utána később derültek ki a turpisságok, de még azt mondhatom, hogy a szállás várakozáson felüli színvonalú volt egy új építésű lakóparkban.
– Saját szobában tudtatok élni a férjeddel?
– Igen, egy másik magyar párral voltunk egy kétszobás lakásban. Csak úgy ránézésre osztottak el minket érkezéskor, hogy ki kivel fog lakni.
– Piaci árat fizettetek érte vagy többet?
– 520 font volt rezsivel, de később kiderült, hogy a szállásközvetítő kapcsolatban volt a munkáltatóval. Volt olyan eset, hogy ha valakit kirúgtak, akkor a szállást is elveszítette. Akkor jöttünk rá, hogy Úristen, itt minden mindennel összefügg, és azért is kell jól dolgozni, hogy nehogy az utcára kerülj.
– Ti akkor a ruházati áruház alkalmazásában álltatok?
– Igen, tőlük kaptuk a payslip-et. (bérlap)
–A munkabeosztást választhattátok magatoknak?
– Nem, de előre tudtuk, hogy 12 órát kell majd dolgozni naponta, a szünetekről is tájékoztattak még Pesten. Négy napot dolgoztunk, majd négy nap pihenő következett. Az elején így is ment, aztán mikor látták, hogy jól dolgozunk az a 4 szabadnapból inkább 2 lett. De a plusz két napon csak délelőtt 10-től 6-ig dolgoztunk. Bár sokszor csak aznap reggel kilenckor szóltak, hogy most menjünk be.
– Milyen munkát végeztetek?
– Az elején volt egy párnapos betanítás, ruhákat csomagoltunk. A ruhák mellettünk jöttek egy sínen, leakasztottuk, és gyakorlatilag össze kellett hajtogatni. Tudni kellett, hogy melyiket hogyan kell hajtogatni, például másképpen a kiskosztümöt, megint másképpen az estélyi ruhát. Ez ment egy zacskóba, és rá kellett nyomtatni egy címkét. A ruhán lógó kisebb címkét becsippantottuk, és a gép kinyomtatott egy nagyobb címkét, ezt ráragasztottuk és kész. Még hibázni sem lehetett.
– A minimálbért már az elejétől megkaptátok, ugye? (2011 Ł6.08, 2013 Ł6.31)
– Igen, de ez utána sem emelkedett, bár igaz, a túlórákra többet fizettek.
– Milyen volt a kezdet?
– Szeptember 9-én érkeztünk és már másnap mehettünk állásinterjúra. Még szinte magunkhoz sem tértünk az utazás után, de örültünk is neki. Kora reggel taxival mentünk, mert még semmit nem ismertünk. Egy tesztet kellett kitölteni és szóban is kellett magunkról mesélni. Csoportos interjú volt, a csoport előtt kellett beszélni. Mindkettőnknek sikerült és elkezdhettünk dolgozni 11-én.
– Milyen nemzetiségűek voltak a többi dolgozók?
– Akkor még magyarok csak mi négyen voltunk, rengetegen voltak lengyelek, észtek csehek és szlovákok.
– Tehát szinte csak kelet-európaiak voltak.
– Igen, eleve kelet-európai munkaerőt toboroztak csak. A lengyelek mesélték, hogy ők is közvetítő irodán keresztül jöttek ki.
– A szállástól messze volt a munkahely, és ez jelentett pluszkiadást?
– Maga a raktár külterületen volt, és először taxival mentünk, aztán vettünk két biciklit a kollégák javaslatára. A környéken volt egy használtpiac, és ott megvettük jutányos áron. Biciklivel 15-20 percre volt a raktár.
– A 12 órás műszak mettől meddig tartott?
– Két műszak volt, nappalos és éjszakás. Amikor az interjú volt, csak mentek rajtunk sorba és mondták, hogy na, te nappalos leszel, te éjszakás és így tovább. Csak drukkoltunk, hogy nappalosok legyünk mindketten. Így történt szerencsére. A nappalos műszak reggel 6-tól este 6-ig tartott.
– Vállaltátok volna az éjszakait is?
– Nem, de erre hála istennek nem került sor.
– Szünet volt?
-3 szünet volt, először reggeli szünet kb. fél óra. A reggelit a cég biztosította, klasszikus angol reggeli (paradicsomos bab, bacon, kolbász, sült gomba és paradicsom, pirítós, kávé, tea), aztán délután 20 perc és még később 10 perc.
– Volt kulturált étkezési lehetőség?
– Igen volt egy kantin.
– A szabadnapokon volt lehetőségetek a környéket megismerni?
– Az elején igen, amikor megvolt a négy szabadnap. De ha sale (kiárusítás) időszak volt, akkor alig volt szabadnapunk. Egy idő után kitapasztaltuk ezeket az időszakokat, és mindig néztük az áruház honlapját is. A négy munkanap utáni első szabadnap mindig azzal telt, hogy pihentünk, mert hullák voltunk. Egy nap kellett ahhoz, hogy magunkhoz térjünk. A második nap bevásárlással telt. Tehát igazából két nap maradt, amikor el tudtunk menni kirándulni vagy biciklizni. Szép kisváros egyébként ez a Warrington.
– Milyen benyomásaid voltak az brit emberekről, az életmódjukról?
– Az volt a legfurcsább, hogy a sztenderd angoltól nagyon eltérő volt a kiejtésük. Éreztem, hogy nem szerettek minket, bevándorlókat.
– Konkrétan éreztették ezt veletek?
– Igen, volt egy sokkoló eset, biciklivel mentünk haza a munkából és magyarul beszélgettünk közben. Ekkor egy mellettünk elhaladó brit ránk kiabált: „Hülye lengyelek, takarodjatok haza!” Ilyen többször előfordult, sajnos. Igazából azért is jöttünk el, mert sok buta korlátolt ember volt arra. De persze voltak pozitív élmények is. Később, amikor már másik lakást béreltünk, a tulajdonosok nagyon kedvesek voltak. Igaz, ők nem is britek voltak, hanem indiaiak.
– Elköltöztetek?
– Igen, kétszer is! A magyar kollégákkal sajnos megromlott a viszonyunk, és felhívtuk a közvetítőt, hogy szeretnénk egy studio flat-et. (garzont) Megígérte, hogy rendben, költözhetünk. Össze is csomagoltunk, de nem jött el értünk. Ezt soha nem fogom elfelejteni, hogy mennyire szörnyű volt. Hívogattuk, de nem tudtuk elérni. Nem tudtunk mit csinálni, végül másnap felvette a telefont, a férjem jól kiosztotta, hogy mit képzel. Valahogy kimagyarázta magát és mondta, hogy számíthatunk rá. Másnap valóban eljött kis késéssel, de én már ettől is pánikban voltam. Aztán ott is laktunk egy pár hónapot.
– Mennyi volt a bérleti díj? Emlékszel?
-520 font volt rezsivel.
– Az nagyon jó ár, Londonban sokkal drágább.
– Igen, aztán a következőt már egy ingatlanügynökségtől béreltük. Valamikor nyáron költöztünk oda és októberig ott is maradtunk.
– Mivel telt be a pohár a munkahelyen?
– Jártunk egy nyelviskolába, és pont indult volna egy tanfolyam, mindketten magasabb szinten folytathattuk volna. De hát ugye sakkoztunk az időpontokkal. Kitaláltuk, hogy beszélünk a munkahelyen a nagyfőnökkel, hogy legalább heti egy fix szabadnapunk lehessen. Először rábólintott, aztán semmi nem lett belőle, az utolsó pillanatban visszamondta. Annyira megdöbbentünk, visszakullogtunk dolgozni, de már semmi kedvem nem volt ott lenni.
– Egy év után adhattak volna ennyi kedvezményt…
– Pont ezért esett rosszul. Meg mindig mondták, hogy milyen jól dolgozunk. Másnap beadtuk a felmondást. Még annyit megpróbáltunk, hogy átkértük magunkat cégen belül Londonba, de attól is teljesen elzárkóztak.
– Nem az volt a „baj”, hogy már túl önállóak voltatok? Lakásbérlés, nyelviskola?
– Valószínű, a végén rájöttünk, hogy nekik csak az felelt meg, aki robot módjára dolgozott, de nemigen gondolkodott.
– Az angol nyelvvel hogy boldogultál?
– Az elején semmit nem fejlődtem, mert a férjemmel mindig egy területen dolgoztunk. Őt kértem meg, hogy mondja el, amit akartam. Szinte kerültem a beszélgetést. Az elején még jobb kedvem volt, de később, ahogy éreztem a szabadnapokon, hogy nem tudok nélküle semmit elmondani, teljesen elfogyott az önbizalmam. Mikor már a másik lakásban éltünk, akkor éreztem, hogy kommunikálni szeretnék az indiai tulajdonosokkal (akiknek alattunk volt az üzlete), de ők is látták, hogy nem nagyon megy. Volt egy konkrét eset, amikor sok intéznivaló összegyűlt, és mondta Zsolt, hogy akkor egy részét intézzem el én. Én meg teljesen bepánikoltam, hogy én nem tudom. Ő is kicsit frusztrált volt már emiatt. Csak ültem a lépcsőn és elsírtam magam. Ő persze felkapta a vizet és egyedül elrohant. Én pedig csak ültem és azt gondoltam, na, én most azonnal hazamegyek. Ennyire kiszolgáltatottnak még soha életemben nem éreztem még magam.
– Ez az érzés alapvetően akkor a nyelvi problémákból adódott?
– Igen, de érdekes módon, amikor átköltöztünk Londonba és „leváltunk” egymásról, akkor minden jobb lett. Az nagyon jó, hogy már nem együtt dolgozunk. Az utóbbi egy évben rengeteget fejlődtem, mivel rá voltam kényszerítve, hogy beszéljek.
– Warringtonban a nyelvtanfolyam nem volt hatékony?
– Az első tanfolyam internetes volt, gyakorlatilag volt egy online tananyag, és az oktatóközpontban tanulhattál. Mindig volt ott egy tanár, aki segített is igény szerint. Bármikor mehettél rugalmasan, illetve saját gépen otthon is gyakorolhattál.
– Az elején volt szintfelmérés?
– Igen, és a szint végén is volt írásbeli és szóbeli vizsga is. Két vizsgám nem is sikerült, meg nekem nem is volt hatékony ez a módszer. Bár ez ingyenes lehetőség volt, de félbehagytam (learndirect.com, államilag támogatott képzések). Aztán jött az ötlet, hogy keressünk nyelviskolát. A Warrington College előtt pont láttunk egy hirdetést, hogy nyílt nap lesz. El is mentünk és oda beiratkoztunk nyelvtanfolyamra. Ott is megírtuk a szintfelmérőt, aztán volt egy kis elbeszélgetés. Szerencsére egy időpontban tudtunk járni, persze más-más csoportba. Egy héten egyszer jártunk, kb. 2 óra volt egy foglalkozás egy szünettel. Zsolt jó tanárhoz került az upper-intermediate (közép- és felsőfok között) csoportba, nekem viszont unalmas volt, és sokan is voltunk egy csoportban. Ezt mindketten el tudtuk végezni, de nekem nem volt az igazi. A tanárunk, aki angol anyanyelvű volt, nagyon a könyvhöz ragaszkodott, kicsit száraz volt a módszere. A másik problémám az volt, hogy sok lengyel lány volt a csoportban és ők sokat beszéltek egymás között lengyelül az órákon is. A tanár ezt nem tudta kezelni, nem is szólt rájuk.
– Tehát ezek szerint nem is motiválta őket megfelelően.
– Nem, nem is nagyon teremtett lehetőséget, hogy beszéljünk. Egyszer kellett csinálni egy prezentációt. Dalok, nyelvi játékok sem voltak.
– És mi a helyzet a honvággyal?
– Hát ez nálam hullámokban jött. Nem volt az elején sem rosszabb, mint most. Néha rám tör, és akkor nagyon rossz, aztán hazamegyünk látogatóba és jobb. Mikor az első hazalátogatás után visszajöttünk, még sírtam is, 5-6 napig magam alatt voltam, aztán elviselhető lett. Most már nem szoktam sírni, ez érdekes, de csak amióta Londonba jövünk vissza. Talán az elején kevésbé volt honvágyam, mert akkor még minden új volt. Akkor még élveztem is, aztán mikor a raktárban beindult a hajtás, rosszabb lett. Most éppen nincs. Olyan hét havonta rám tör, úgyhogy most tavasszal esedékes a következő hullám. Még röpke 5 hónap, és megyünk haza.
– Hogyan sikerült a Londonba való költözést kivitelezni?
– Nem volt egyszerű. Onnan nem tudtunk átugrálni Londonba szállást nézni a távolság miatt (302 km). A legtöbb helyen nem akarták úgy kiadni, hogy nem megyünk el előtte megnézni. Mondtuk, hogy elég, ha küldenek képet, úgyis tudtuk, hogy ez csak átmeneti megoldás lesz. Végül egy Laci nevű magyar srácot találtunk, nekik sürgősen kiadó volt a szoba Croydonban (Dél-London, 5-ös közlekedési zóna). Vele skype-on felvettük a kapcsolatot. Állítólag ő volt a tulajdonos egy angol-magyar hölggyel, Piroskával együtt. Küldött képeket is, és az utolsó pillanatban végül így sikerült szállást találnunk. Ha ő nincs, lehet, hogy nem is tudtunk volna Londonba eljönni.
– Elfogadható volt a szobátok színvonala?
– A szoba rendben volt, de a Piroska nevű hölgy érdekes volt. Amikor megérkeztünk, kijött a szobájából, bemutatkozott, már akkor éreztem, hogy bűzlik a piától. A szobájukban vágni lehetett a füstöt. Nekem már akkor nem volt szimpatikus. A többi bérlő normális volt. Háromszintes volt a ház. A legfelső szinten csak egy pici szoba volt, ott is laktak ketten, Laci és még egy másik srác. A középső szinten laktunk mi és Piroska a lányával. Az alsó szinten volt a konyha, egy fürdő és még egy szoba, abban is lakott egy pár.
Aztán pont Piroska miatt kezdett elegünk, lenni, a férfiismerősei állítólag börtönviseltek voltak. Érdekes emberek jártak fel hozzá, a lányával állandóan veszekedett. Állandóan azt vágta a fejéhez, hogy nem vagy a lányom, mivel szegényke csak nevelt lánya volt, ahogy később megtudtuk. A kislány is eléggé el volt züllve, lehetett vagy 17-18 éves. Nem dolgozott sem a Piroska, sem a lánya, segélyekből éltek. A lánya talán előtte dolgozott egy ideig egy ruházati áruházban. (2013 előtt 17 év a tanköteles kor, majd 2015-től 18 lesz. Forrás: Wikipedia)
Az elején sokat voltunk mi is otthon és nagyon kellemetlen volt, mivel a cigifüst átszivárgott a mi szobánkba. A konyhában is rendszeresen dohányzott, holott kifejezetten kértük rá, hogy a közös használatú helyiségekben ne dohányozzon. Három-négy hónapot csak kibírtunk valahogy itt is. Aztán Suttonba költöztünk egy 1-szobás, nappalis kis lakásba, itt már a férjemmel ketten lakunk csak végre.
– Közben gondolom hamar találtatok munkát.
– Én magyar oldalakon keresgéltem főleg, mert már akkor is sok magyar volt kint. Sikerrel is jártam, hiszen így találtam rá az Andi takarítócégére novemberben, ahol jelenleg is dolgozom. A férjem pedig december elején tudott elhelyezkedni. Kb. egy hónapot voltunk munka nélkül. Persze az elején nem tudtuk, hogy meddig tart majd ez az állapot és rögtön bementünk a Job Centerbe, ott is keresgéltünk mindennap.
– Kaptatok valamennyi JSA-t? (kb. álláskeresési támogatás)
– Nem kaptunk. Valami szerintük nem stimmelt, aztán mikor megkaptuk erről a határozatot, addigra én már dolgoztam. Aztán annyiban hagytuk, talán még a férjem panaszt is tett, de arra már nem is reagáltak. Aztán ő is elkezdett dolgozni.
– Zsolt milyen munkát talált?
– Ő egy kis könyvelő cégnél helyezkedett el. Jamaikai származású volt a tulajdonos. (Oh, az a jamaikai könyvelő, szinte látom, hogy füvezik az egyre kuszább számoszlopok fölött, a háttérben Bob Marley Jammin’-je szól… a szerk.)
– Szüksége volt betanításra, esetleg valamilyen tréningre az elején?
– Nem, tudta egyből a dolgokat. Bár junior könyvelő pozícióba rakták először.
– Végzett az Egyesült Királyságban valamilyen könyvelő tanfolyamot vagy a magyarországi munkatapasztalat elég volt?
– Hát szerencsés volt, mert otthon is egy nagy brit olajcégnél dolgozott. Már azért is tudott jól angolul, mert ott az angol volt a munkanyelv. A konferenciabeszélgetések, levelezés angolul zajlott. Az ACCA könyvelő képzést is otthon kezdte el és még most is folytatja az új munkahelyen. Még van egy pár modul hátra. Ez egy nemzetközileg elismert, maga színvonalú képzés.
– Meg tudott felelni az elvárásoknak a könyvelő cégnél?
– Persze, sőt! Inkább az volt a baj, hogy unatkozott. Magánszemélyek voltak az ügyfelek, és sok volt a holt időszak. Például lement a bevallás, és nem volt mit csinálni. Ez a cég sajnos csődbe ment, még 2000 font bérrel tartoznak neki a mai napig.
– Nem mentetek a Citizen Advice Bureau-ba jogi tanácsért?
– Dehogyis nem! Még egy másik helyen is voltunk, de azt mondták, hogy ügyvédet kellene fogadni és lehet, hogy többe kerülne a végén, mint amennyit vesztettünk. A volt kollégákkal tartják a kapcsolatot, pont most küldtek át egy honlapot, ahol tudjuk követni, hogy hol tart a felszámolás.
– Van remény, hogy megkapjon belőle valamennyit?
– Sajnos csak egy töredékét kaphatja meg valószínűleg.
– Akkor újabb állás után kellett néznie…
– Igen, mikor jöttek a felszámolók, elég egyértelmű volt a helyzet, bár a főnök tagadta. Mondta nekik, hogy nyugi, nem lesz semmi gond. De az volt a szerencse a szerencsétlenségben, hogy azt a pár hónap angliai könyvelőirodai gyakorlatot be tudta írni a CV-jébe (önéletrajz). Sikerült is pár héten belül elhelyezkednie egy nagyobb könyvelő cégnél. Volt három hónap próbaidő, de már az elejétől nyeregben érezte magát. Tőle szoktak tanácsot kérni még a főnökök is. Sok sikerélménye van, rendesek a kollégák. Már több mint fél éve itt dolgozik. Most is a legutóbbi sikeres vizsga után írtak neki, hogy büszkék vagyunk rád.
– Nagy a stáb?
– Három főnökféle van: egy bérszámfejtő és két ügyfeles. Van még két lengyel és két angol könyvelőlány, egy angol gyakornok srác és egy részmunkaidős hölgy. Max. tízen lehetnek, elég családias a légkör.
– Nyelvi problémái, gondolom, nem is voltak…
– Az elején nehéz volt neki, mivel a főnökének ír akcentusa van, de napról napra javul. Most volt egy értékelés, és a kommunikációra tíz pontból nyolcat kapott, ami nagyon biztató.
– Akkor az ő pályafutása egy abszolút sikertörténet.
– Igen, mondhatni.
– Neked hogyan alakultak a dolgok a takarítócégnél?
– Az elején kezdtem két lakással, ekkor még az Andi cége nagyon alakulóban volt. Self-employed-ként (egyéni vállalkozó) kell dolgoznom, a HMRC (adóhivatal) honlapján regisztráltam magam.
Decembertől aztán jobban beindult, mert egy kolléganőm pont hazament Magyarországra. Akkor egész jól kerestem, kb. 800 fontot, órabérben dolgoztam minimálbérért (2013-ban 6,30 GBP). Már az elejétől nagyon pozitív visszajelzései voltak az ügyfeleimnek, ezért Andi nagyon meg volt velem elégedve. Azóta többször emelt a béremen, lassan másfél éve dolgozom neki.
– Az elején azért biztos kemény volt.
– Akkor még inkább olyan lakásokat takarítottam, hogy a lakók nem voltak otthon. Aztán inkább olyan ügyfeleket kaptam, ahol otthon vannak, és tudok velük beszélgetni is. Nekem az is fontos, hogy a nyelvet gyakoroljam.
– Milyen gyakran jársz, és meddig tart egy takarítás?
– Általában heti egyszer három óra. Van egy lista, hogy mi tartozik a heti takarításba: portörlés, porszívózás, esetleg vasalás is, felmosás, felületek letörlése, fürdő és konyha takarítása. Néhány ügyfélnél négy órát is maradok.
– A tisztítószereket az ügyfél biztosítja?
– Megegyezés kérdése. A cégünk az első takarítást környezetbarát termékekkel végzi, aztán az ügyfél eldöntheti, hogy ezeket kéri-e vagy a sajátjukat használjuk. Elég sokan választják a környezetbarát verziót.
– Nem bántak veled lekezelően?
– Most van egy ügyfelem, Maya, aki mindig utazgat Párizsba meg New Yorkba is. Vele nem találom a hangot. Ő divattervező és állandóan nyávog mindenért. De Andi próbál minket olyan ügyfelekhez rakni, akikhez „passzolunk”.
– Megkínálnak például teával esetleg?
– Ez is az ügyféltől függő. Az idősebbek mindig megkínálnak.
– Nem zavar, ha otthon vannak?
– Valamikor zavaró tud lenni. Például ha bemennek fürödni, amikor pont a fürdő következne.
– Az ügyfeleket érdekli az „előző életed”? Gondolom, azért leveszik, hogy értelmes, intelligens fiatal hölgy vagy.
– Szinte mindenki tudja, hogy tanítónő vagyok, és hogy itt is tanítok, és ez tetszik is nekik. Persze nem a Maya-félék. De az idősebbek aranyosak, érdeklődőek. Most kifejezetten jó ügyfeleim vannak.
– Jól járt veled Andi, ritka, szerintem, aki ennyire lelkiismeretesen dolgozik és megbízható.
– Ja, most keres új takarítókat, de van, akinek a személyisége miatt nem működik, van, aki egyszerűen nem bírja fizikailag. Én mindig elvállaltam még a helyettesítést is.
– A munka mellett volt időd egyéb elfoglaltságra is, ami jobban kapcsolódik az eredeti szakmádhoz?
– Igen, bár nem rögtön. Már nem is tudom, hogyan jött ez az ötlet, hogy itteni magyar gyerekeknek tanítsak magyart. Sok embertől hallottam, hogy lenne rá igény. Aztán csináltattam névjegykártyát, mint magyar tanítónő és beadtam a magyar boltokba Croydonban és interneten is hirdettem. Észak-Londonból rengeteg érdeklődő volt, de ide nagyon messze van sajnos. Most már heti hat napon tudok tanítani, reggel takarítok, délután pedig tanítok. Csak mivel én megyek házhoz, elég időigényes és sok utazással jár.
– Magyar iskolában nem próbálkoztál állást keresni?
– St. Albans-ban voltam a magyar iskolában egy ismerőssel, aki ott zenét tanít. Oda be is adtam a jelentkezést. Sajnos nem jeleztek vissza. A guilfordival nem próbálkoztam.
– Milyen hosszú egy foglalkozás?
-A gyerekek korától függ, 4-5 éveseknek csak 45 percet szoktam tartani, a nagyobbaknak 1 órát. (Angliában 4-5 éves korban kezdik az iskolát, kb. olyan, mint nálunk a nagycsoport.)
– Akkor igazából írást és olvasást tanítasz?
– Az első találkozásnál megbeszéljük az igényeket, megismerkedünk. Ez mindig ingyenes. Aztán menet közben ez mindig változik. Látom, hogy mi okoz nehézséget, mit kell fejleszteni. A kicsiknek még játékos formában zajlik a tanulás, például ujjtornázunk.
– Ezt is tudod vállalkozóként végezni ugye?
– Igen, persze. Ez igen egyszerű Angliában, havonta kb. 11 font az egészségbiztosítás, és 8105 font éves tiszta jövedelemig nem kell adót fizetni. Adóbevallást persze kell készíteni és a költségek is leírhatóak.
– Itt Londonban maradt időd, hogy folytasd az angoltanulást?
– Ahogy átköltöztünk, rögtön elkezdtem keresgélni. Találtam is egy magyar anyanyelvű angol nyelvtanárt. Lassan másfél éve járok Rozihoz. Szeretem az órákat, mert a könyv, amiből tanulunk, életszerű anyagokat dolgoz fel. Beszédcentrikusak az órák, ami számomra nagyon fontos. Ennek eredményeképpen kezdem levetkőzni a gátlásaimat, bátrabban beszélek hétköznapi szituációkban vagy akár a munkám során. A házi feladatok mennyisége személyre szabott. Szeretem, hogy mivel magyar anyanyelvű tanárról van szó, ha nem értek valamit a nyelvtanban, magyarul tudja elmagyarázni, így biztosan megértem a miérteket (habár az angolban gyakran nincs miért). Egyedüli diákként kevesebb a hibázás lehetősége, Rozi rögtön kijavít az adott helyzetben. Sok plusz érdekes feladatot, olvasnivalót kapok, ami a szókincsbővítést szolgálja, és nagyon jól be tudom építeni a mindennapi beszédhelyzetekbe. Azt szeretem még benne, hogy türelmes, és ha megakadok egy anyagrésznél, ad bőven gyakorló feladatot hozzá. A tananyagok több területet fejlesztenek: van hallás utáni szövegértés, szituációs gyakorlatok, írás, olvasott szövegértés. Ettől változatosak az órák.
– Valamilyen továbbképzésben nem gondolkodtál?
– Mikor már majdnem egy éve Londonban laktunk, augusztusban elkezdtem egy childcare (gyerekgondozás) tanfolyamot kezdő szinten. Levelező képzésben végzem, teljesen véletlenül találtam rá erre a lehetőségre. Egy év alatt kell befejezni, rugalmasan oszthatom be magamnak a tananyagot. Az eleje egész könnyű volt. Most viszont egyre nehezebb, 4 modul van összesen. A tandíj kb. 500 font volt.
– Ez milyen pozícióra elég?
– Nursery assistant (gondozónő) lehetek vele oviban. De először önkéntesként szeretnék dolgozni egy ideig, hogy beleszokjak. Még a gyerek elsősegély tanfolyamot is szeretném előtte elvégezni, az csak 1-2 napos.
– Az elején meddig terveztétek az itt létet, és ehhez képes most hogyan látjátok?
– Mivel hirtelen jöttünk, nem terveztük nagyon sokáig, 1-2 évre gondoltunk. Ehhez képest most 2 és fél éve már itt vagyunk. Most már addig szeretnék maradni, amíg olyan jól megtanulom a nyelvet, hogy otthon is dolgozhassak pl. angol magánoviban. Most már bennem van az is, hogy szégyen lenne hazamenni. Szeretnék valamit felmutatni először. A férjem is szeretne még magasabb szintre jutni. Az ő vágya Norvégia vagy Svédország lenne. Majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő. Még 5-6 évet itt szeretnénk először kihúzni, mivel itt tudunk pénzt is félrerakni.
– Azt mondják, hogy a bevándorlók életének itt van egy íve, a többség alacsonyabb beosztásban kezdi, silányabb szállásokon, aztán…
– Igen, ez így van. Ez ránk is igaz. Már csak nekem kell találni egy jó ovit, ahol dolgozhatok. Akkor biztos már ennyire sem vágynék haza. De amíg a családom él, hazahúz a szívem. Gyereket is tervezünk, és ezen mindig gondolkodunk, hogy hogyan fogjuk a magyar nyelvet őrizni. A tanítványaimnál látom, hogy amit magyarul nem hall, azt nem fogja tudni a gyerek.
– Az elmúlt két és fél évben mi volt a legfelemelőbb és leglesújtóbb élményed?
-A legszörnyűbb az volt, amikor még Warringtonban nem jött az ingatlanos srác. Azt már meséltem.
Meg voltam egy szállodában próbanapon, amikor Londonba jöttünk, illetve próbanapokon, mert 3 napos volt. Wimbledonban kerestek takarítókat. Az első nap csak körbevezettek, a második napon betanítás volt, és a harmadik napon már nekünk kellett csinálni a szobákat. Egy idősebb lengyel hölgy mellé osztottak be, aki félig angolul, de inkább lengyelül karattyolt és magyarázta, hogy mit hogy csináljak. Persze felét sem értettem, és még ő volt felháborodva, hogy ilyen nyelvtudással mit akarok. A harmadik napon meg kellett x szobát csinálni. Nem feleltem meg, az időből is kifutottam. Az ágyat nem tudtam megfelelően megcsinálni. Ez kiábrándító „élmény” volt.
Aztán 1-2 hét múlva találtam a másik állást Andinál, a takarítócégnél. Már az elején nagyon szimpatikus volt, és a mai napig nagyon jól érzem itt magam. A legpozitívabb az ő személye, az biztos, hogy, soha többé nem lesz ilyen normális főnököm.
– Van időtök városnézésre vagy utazgatni?
– Mikor megérkeztünk, bejártunk hétvégeken a belvárosba. Voltunk a London Eye-nál, a Science Múzeumban és a British Múzeumban. Aztán egyre kevesebb időnk volt a tanulás miatt.
Most jön a tavasz, és majd Suttonban akarunk bicajozgatni.
– Összejártok magyarokkal, esetleg magyar boltba jártok vásárolni?
– Croydonban jártam az egyik magyar boltba. Ott volt például házi krémes. Az egyik magyar kolléganővel is jóban vagyok. A volt lakótársakkal is tartjuk a kapcsolatot. A kollégáimmal is jobb a viszonyom, amióta a gyerekeiket tanítom. Angol barátaim nincsenek.
A hoteles próbanapon megismerkedtem egy magyar csajjal, és azóta is mindig találkozunk, az ő lányát is tanítom. Ők segítettek, amikor költöztünk is.
– Magyaros ételeket főztök otthon?
– Az elején nagyon ragaszkodtunk a magyaros ízekhez. Warringtonban nem volt magyar bolt, csak egy kifőzde. Londonban van több is, de a napi bevásárláshoz sajnos túl drágák. Most már változott az ízlésünk. Fűszereket azért otthonról is szoktunk hozni, például paprikát.
– Az új lakóközösség kellemes?
– Egy idős angol házaspár lakik a földszinten, ők kedvesek. A többi lakó nem brit, vannak indiaiak és arabok is például.
– Az otthoni híreket nyomon követitek, esetleg van magyar TV csatornátok?
– Most raktam fel a telómra az egyik magyar kereskedelmi tv lejátszó alkalmazást. Otthon mindig néztem a napi sorozatot. Kikapcsolódásnak nagyon jó, mert ha angolt nézek, csak „kattog az agyam”. A férjem a rádiókabarét szokta csak meghallgatni.
– Remélem, hogy sikerül megvalósítani a további terveiteket. Köszönöm, hogy vállalkoztál a beszélgetésre.
hunglish2014 